Ritoók Zsigmond (Budapest, 1929. szeptember 28.) Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A római és ógörög irodalom, ezen belül a költészet és az esztétika jelentős tudósa. 2009-ben a Bolyai-díj kitüntetettje. Dédapja Tormay Béla (1838–1906) mezőgazdász, akadémikus; nagyapja Ritoók Zsigmond (1870–1938) orvos, belgyógyász.
Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakán kezdte 1948-ban, ahol 1952-ben szerzett bölcsészdiplomát (ekkor az egyetem neve már Eötvös Loránd Tudományegyetem volt). Emellett 1948-tól annak 1950-es megszűnéséig az Eötvös-kollégium tagja volt. 1965-ben magyar szakos diplomát szerzett a meglévők mellé.
Diplomájának megszerzése után az ELTE görög tanszékének tanársegédje lett, majd 1958 és 1970 között a budapesti Martos Flóra Gimnázium (ma: Óbudai Gimnázium) tanára volt. 1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia ókortudományi tanszéki kutatócsoportjának tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett. 1986-ban az ELTE latin nyelv és irodalom tanszékének egyetemi tanárává nevezték ki. Egy évvel később tanszékvezető is lett, mely tisztséget 1993-ig töltötte be. 1999-ben a rendes professzori nyugdíjkorhatárt elérve ugyan nyugalomba vonult, ám ezzel párhuzamosan professor emeritus címet kapott, és változatlanul folytatja oktatói tevékenységét.
1968-ben védte meg a nyelvtudományok kandidátusi, 1986-ban pedig akadémiai doktori értekezését. 1990-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban pedig rendes tagjává. Ezenkívül a római Academia Latinitati Fovendae, az Európai Akadémia, valamint az Osztrák Tudományos Akadémia tagjává választották. 1990-ben az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnökhelyettese lett, majd 1996 és 1999 között annak elnöke volt (ilyen minőségében az MTA elnökségében is részt vett). Ezenkívül az Ókortudományi Bizottság és a Doktori Tanács vallástudományi szakbizottságának tagja. 2007-ben a Vallástudományi Elnöki Bizottság elnöke lett. Ezenkívül 1980-ban a Magyar Ókortudományi Társaság főtitkára lett, majd 1985-ben annak ügyvezető társelnökévé, 1991-ben pedig elnökévé választották. Ezt a tisztségét 1997-ig töltötte be. 1993 és 2003 között az Acta Antiqua című tudományos szakfolyóirat főszerkesztője volt.
Kutatási területe a görög és római irodalom, az antikvitás esztétikája és az ókortudomány története (klasszika-filológia).
A görög epikus énekmondókkal kapcsolatban azok működésének és társadalmi elhelyezkedésének első rendszeres összehasonlító vizsgálatait végezte el. Az epikus szöveghagyományban és retorikában a szóbeliségből az írásbeliségbe történő áttérés jeleit és alapját vizsgálta.
Ezenkívül kiadta Arany János kéziratban és töredékesen megmaradt Szophoklész-fordításait. Ezzel kapcsolatban kimutatta, hogy az addigi felfogással ellentétben azokat nem német nyelvből, hanem ógörögből fordította. Jelentős tankönyvírói munkássága is, több ókori témájú egyetemi és középiskolai tankönyv szerzője vagy társszerzője.
Nős, felesége Szalay Ágnes irodalomtörténész, könyvtáros, a MTA Régikönyvek Gyűjteményének vezetője, házasságukból két leány-, illetve egy fiúgyermek született.
Ábel Jenő-emlékérem (1979)
Szent-Györgyi Albert-díj (1992)
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1995)
Pázmány Péter-díj (1997)
Széchenyi-díj (2001)
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008)
Bolyai János alkotói díj (2009)
Prima díj (2012)
